Május 1-vel szabadult a süllő és a teljes Balaton területén lehetett már horgászni. MegaLive készüléket is bevettük, hogy jobban lássuk az akadók, törések között megbújó halakat. A kezdeti sikerek után, egyre nehezebb lett a halak megtalálása. Az új szoftver frissítés sokkal jobb képet biztosított. A régi LiveScope képével megegyező a lefelé és előre néző üzemmódban jelenleg a MegaLive képe. Landscape – tájkép módban már sokkal jobb, de lassúbb, elmosott a kép.
A hónap közepén Olaszországban a Pó folyóra mentünk, ahol tavaly életem legnagyobb halát fogtuk meg. Most nulláztam. Folyamatos eső, áradás, apadás, hideg, légnyomás esés, ívás nehezítette a harcsázást. Szonárokkal viszont nagyszerű képeket lehetett készíteni. Az élő képes rendszerekkel jobban lehetett látni a nagy harcsákat, mint a Mega360 fokkal. Eddig szépen lassan úszó halak , most rendkívül gyorsan vonultak. A Mega 360 fokon nem lehetett látni 2-2.5m-es “szellem harcsákat”, csak egy hosszú árnyék jelent meg. Míg a LiveScope és Mega360 fokos képen a forgó, kavarodó nagy halak képe odaragasztotta a tekintetünket a képernyőre. Alig hittük el, hogy közvetlen mellettünk, 5-10 méteren belül 6-7 db hatalmas hal csendben ilyen gyorsan mozog.
A képes összeállítást fogadjátok szeretettel! Kérdezni a szonardoki@gmail.com címen lehet.
Készül majd egy összevágott videó az élőképes felvételekből is.